"S elhulltanak legjobbjaink
A hosszu harc alatt."

(Szózat)

Aki volt katona, ismeri azt a vezényszót, amit a post címéül választottam. A csendőrök tízparancsolatának 6. pontja így szólt: "Tanulj és tudj: a Tudás második fegyvered." Egy egyetemista számára a Tudás az első fegyver: vizsgák alkalmával az "elöljáró" (vizsgáztató) ezt teszi próbára.

Azonban aki elolvasta a múlt hó 28-ai bejegyzésemet, az láthatja, hogy én egy kicsit más értelemben kívántam fegyvert a vizsgámra...

Kicsit másképp alakult a történet, mint ahogy azt a december 26-ai postban elterveztem, hiszen az ott említett személyről (szemétről?) már az imént linkelt május 28-ai bejegyzésben elmondtam a magamét.

Mikor ismerősök közt terjesztettem, hogy készül egy ilyen bejegyzés, egyiküktől megkaptam azt, hogy nem lenne türelme ilyet írni. A nagy igazság az, hogy én sem egy szuszra írtam meg, hanem több részletben.

Nem lehet egyszerre: nemcsak azért, mert hosszú a post, hanem azért is, mert a szenvedések felelevenítése (akár saját szenvedés, akár az, ahogy láttam másokat szenvedni) során az ember szükségképpen felhúzza az agyát, és muszáj szünetet tartani. Még így is elragadtattam magam egy pár helyen, ha rákeresel a "köcsög", a "szar", és a "szemét" kulcsszavakra, elég sok a találat.

Hosszú a post, de még így is eléggé kivonatos; sok mindenről nem írok, anyag sajnos lenne bőven...

Tulajdonképpen nem is tudom, hogy ezt a bejegyzést kinek írom. Akik korrektül vizsgáztatnak, azoknak nincs miért, legfeljebb azért, hogy ezen ne változtassanak; akik szemét módon, azoknak meg úgyis hiába, ld. még május 28. A "Kinek írom?" kérdésre egy lehetséges válasz: magamnak, hogy saját magam ne váljak olyanná, mint amilyeneket itt ostorozok.

Sokáig vacilláltam azon, hogy milyen formában írjam meg e postot, végül, jobbat nem lelvén, amellett döntöttem, hogy előbb leírom az okokat, aztán az okozatokat, majd elmélkedem egy kicsit felettük. Vigyázat! Az időrendi sorrendre nem ügyeltem sehol! Ahogy május 28-án, úgy most is megváltoztatott neveket fogok használni.

I. Okok

Ismerősöm panaszolta, hogy rögtön az első egyetemi vizsgája azzal kezdődött Elek tanár úrnál, hogy belenézett az indexébe, és ilyet dobott:

– Maga nem Kő Pál.

– De igen, tanár úr, az vagyok!

– De magát nem Kő Pálnak hívják!

De igen, de nem, de nem, de igen, mígnem emberünk zavarodottságában nem tudott jobbat:

– Tanár úr, én Kő Pál vagyok, megmutassam a személyimet?

– Nahát, hogy beszél velem?! Elégtelen!

* * *

A mai hallgatóknak ez már történelem, de én még részese voltam annak, mikor egy adott tárgyból az előadást is, gyakorlatot is egy sorba kellett felvenni az indexben. Ezzel akkor volt probléma, amikor egyik tárgyból az előadó (nevezzük Devilnek) íratott velünk teszteket, és ezek sikertelensége esetén megtagadta az aláírást. Ekkor, hiába teljesítettük a gyakjegy követelményeit, a gyakvez nem írhatta be a jegyet.

Érted, kedves Olvasóm? Szop az ember egy félév hosszát, aztán meg elvész... Amivel nem is lett volna olyan nagy a baj, csak hát

1. a teszteket nem a gyakvezek javították, hanem Devil;
2. ő pedig random osztályozta. Nem én mondtam: a gyv.-ek is így látták.

Mondja rám valaki, hogy tappancser vagyok; mondja rám valaki, hogy nem értek a témához; azonban ennek a random osztályzásnak áldozatául esett két volt csoporttársam is, akiknek tudásáért a kezem tenném tűzbe. Na, pl. ezért az a post mottója, ami.

Történt mindez főiskolai tanulmányaim alatt. Egyetemi kiegészítőn két tárgyat is tanultam Devilnél. Mindkétszer UV-znom kellett, pedig simán egy 3-asra tudtam az anyagot mindkét esetben.

Második alkalommal elpanaszoltam ezt egy pár embernek e-mailben.

– Az lényegtelen... Dobókockával nagyobbat dobtál-e, mint ő? :) Na ugye. Tehát. :) – írta vissza egyik címzett arra utalva, hogy Devil mennyire random osztályoz.

"Ugye. Tehát" – ez pedig utalás Devil szavajárására.

Amúgy akitől idéztem, annak a kálváriája egy elég fontos pillére annak, hogy épp ez a post mottója, hiszen ha ő nincs, töredékét tudnám Linuxból annak, amit tudok.

* * *

Főiskolás államvizsgám előtt álltam. Egy tárgyam hiányzott. Bejelentkeztem az utolsó államvizsga-időpontra, gondoltam, levizsgázom, utána legyen minél több időm tanulni.

A tárgy előadójától (a továbbiakban: Vito) tartottam egyébként, ugyanis egy évvel korábban szigorlaton miatta bukott meg egy olyan évfolyamtársam, aki a szakmának kimagasló tehetsége. Ahogy a srác előadta a bukást, nekem az jött le, hogy Vito nem bírt beletörődni abba, hogy a hallgató jobban ért a témához; az említett társam balsorsa egyébként egy ok arra, hogy a Szózatnak épp e két sorát választottam mottónak.

Célom tehát az volt, hogy mielőbb vizsgázzak le, és minél több időm legyen államvizsgára tanulni, csak hát ember tervez, szarházi vizsgáztató végez. Vito kivágott az első vizsgán úgy, hogy egy hármast is simán megért a tudásom. Ez volt hétfő. Gondoltam, nekimegyek szerdán is a vizsgának.

Kedd délután temették Knézyt a Farkasrétiben, vagyis nem messze a kollégiumtól, gondoltam, el kéne menni oda. Nem, inkább tanultam a szerdai UV-ra, amikor is teleírtam a felkészülés során öt oldalt, és az első oldal aljáig sem jutottunk el, mikor kivágott.

A húr addig-addig feszült, míg végül július 9-én volt a másod UV, ezzel bukva a 8-ára kitűzött államvizsgát. Az lett a vége, hogy bekéredzkedtem a Kunházi tanár úr által elnökölt estis bizottsághoz 10-ére.

9-én ilyet dobott Vito: "kicsit ad hoc módszer, de egye fene elfogadjuk". Végül adott egy kettest. Otthon megnéztem az általa írt jegyzetet, rájöttem, hogy kajak azt mondtam el, ami ott van, csak kicsit más felépítésben. Következtetésem az volt, hogy Vito sem látja át egészen az anyagot, és mégis szopat. Egyébként az a gyanú, hogy ő sem egészen érti, már az első UV-n is felmerült.

Sokat nem dühöngtem, inkább elkezdtem tanulni a másnapi államvizsgára...

Megjegyezném, az államvizsgán elnöklő Kunházi tanár úrra is haragudtam annak idején, mert minden egyes tollvonásba belekötött, mikor vizsgáztam nála. Amikor Vito kivágott UV-n, megbocsátottam Kunházinak, hiszen ráeszméltem, hogy ez azt jelenti: az utolsó tollvonásig elolvasta, amit leírtam, nem úgy, mint Vito...

Elvonatkoztatva magamtól, megemlíteném, hogy Vito olyan embert is megrántott abban a félévben, aki pedig igen penge a szakmában: egy másik tárgyból a fél évfolyam az ő jegyzetéből tanult; az ő balsorsa az egyik pillére a post mottójának.

* * *

Elsős voltam, hallottam, mit művelt egy vizsgáztató a BME-n. Karácsony előtti vizsga volt, mindenki arra számított, hogy most kegyes lesz. Erre ő mit csinált? Összeszedte az indexeket, és mindenkinek előre beírt annyit, hogy "elég". Ennek ugye kétféle folytatása lehet...

Találkoztam olyan véleménnyel, hogy "én mindenkinek egy j betűt írtam volna be előre..."; nevezzük az e kijelentést tevő személyt Lóbeltnek. Namost ez sem szerencsés megközelítés. Most az, hogy karácsony előtti vizsga, az szubjektív dolog; de hogy determinálni előre, hogy jobbat senki nem kaphat, hát 'vannyát...

Egyébként Lóbelt tudásának és tanulmányi eredményeinek összevetése szintén egy ok a mottó megválasztására.

* * *

Tavaly a kollégium udvarán kerti party volt, egyik (TTK-s) lány panaszolta, hogy egy évet csúszik az államvizsgájával, mert nem ment át Perczel tanár úrnál. A vizsga írásbeli volt, 2 pont hiányzott a ketteshez, megpróbálta kikönyörögni, megemlítve, hogy ez az utolsó, de Perczel hajthatatlan volt.

II. Okozatok

Az egyetem, főiskola rendeltetése az, hogy elménket pallérozza, ehhez képest belőlem is, és sokakból kihozta a hülyét.

Kezdem magammal. Mint a tegnapi postban említettem, első év végén még megütköztem attól, hogy Szabolcs az igazságtételt az ellene vétő férfi rács mögé kerülésében, majd ott rásózott női szerepében látja.

Amikor Vito köcsögölése nyomán a másod UV-ra készültem, egyszer bementem a tanszékre. Kinéztem az ablakon a Dunára, és láttam, hogy a túlparton ott halad egy rabszállító Iveco.

És ekkor belém nyilallt a gondolat: hej, ha Vito ott lenne a jármű rakterében! Megkérném Szabolcsot, mozgósítsa a sittes kapcsolatait, és járja ki, hogy a tanár úr megszólítása odabenn "tanárnő" legyen.

Fel tudod ezt fogni, kedves Olvasóm? Én, aki 3 évvel korábban még nem értettem, hogy ez Szabolcsnak miért jó, három év alatt eljutottam arra a szintre, hogy olyan kellemesen masszírozná az igazságérzetemet, ha megtudnám, hogy Vito lett odabenn a Zsuzsika.

Ismét utalnom kell az e hó 7-ei postra. Az ott bemutatott Edda-kazettán halljuk az Emlékezni című dalt. Azokban a napokban az én elborult agyam ezt a nótát sem kímélte:

Hogy nem rúgtam föl már az első után,
Magamnak soha meg nem bocsátom.
Legyen példa minden vizsgázónak!
Míg ő él, ezt magamban hordozom.

Emlékezni a pokoli tíz napra,
Ha szomorú is, emlékezz velem!
Bárcsak tudnám őt egyszer fejbe rúgni!
Ez az öröm hiányzik. Hiányzik nekem.

Katonakoromban gondolkodtam azon, hogy amíg ez a státuszom megvan, el kéne intézni Vitót, de ez megmaradt a szájkarate szintjén. Simán össze tudtam volna szedni 50+ embert, aki ellene tanúskodik, és nagy sztár lennék az ELTE-n máig is – de nagyot is lehetett volna ezzel bukni.

Katonaságról esvén szó, az őrtoronyban szobrozva gyakran elfantáziálgattam arról, hogy hej, ha Vito bemászna a kerítésen... Nagy örömmel tettem volna eleget fegyverhasználati kötelezettségemnek! És persze nem csak Vitót képzeltem oda.

– Mondd apádnak, hogy szarjon getsyt! – halljuk tegnap bemutatott szinkronparódiában.

Mikor először hallottam, azt mondtam, ezt azért durva. Aztán ahogy vizsgáztatóim köcsögöltek ellenem, úgy én fogalmaztam meg egyre durvábbakat: először "csak" azt kívántam, hogy szarjanak lógetsyt, majd a ló helyébe kék bálna lépett...

Ha elolvasod a december 15-ei bejegyzést, láthatod, hogy semmi bajom a cigányság beilleszkedett, hajszálvékony rétegével; és láthatod azt is, hogy mi a véleményem a (bűnöző) többségükről.

Annál inkább személyiségtorzulásnak, hova tovább: tudathasadásnak tekinthető az, amit Csaszi (ld. a május 28-ai postot) kihozott belőlem: azokban a pokoli napokban a tanárverő cigányoknak adtam igazat, sőt, valahol a lelkem mélyén még drukkoltam is, hogy Csaszit is találja meg egy ilyen horda.

De nem csak a saját balsorsom hozta ki belőlem a hülyét. Az előző fejezetben említett lánynál annyira nem volt kiélezve a helyzet, mint nálam Csaszi miatt (sokadszori tárgyfelvétel és vizsga miatt kihullás veszélye, ld. következő fejezet), de visszagondolva arra, mit éltem át egy évvel korábban, kitört belőlem az, hogy Perczelnek kötelet kéne rakni a nyakába, és átrángatni egy hajó alatt. Mondjuk az A38 úgyis ott horgonyoz a Petőfi hídnál...

* * *

Még főiskolai tanulmányaimat végeztem, mikor hallottam a hírt egy évfolyamtársamtól: a veszprémi egyetemen minden félévben elvernek a hallgatók legalább egy rendetlenkedő tanárt. (Egyébként sem megerősítést, sem cáfolatot nem hallottam erre azóta sem.)

Én akkor azt mondtam, hogy az ELTE-n egy pár ember összeteheti a kezét, mert itt bizony emberhalál is esett volna már...

Ma már ismerem az idevágó kulcsfogalmat: természetjog.

* * *

Az előző fejezetben bemutatott Elek tanár úr nemcsak az ott Kő Pálként emlegetett ember ellen köcsögölt, hanem sokak ellen. Azt gondolta a szemétláda, hogy tanszékvezetőként úgysem tudják kikezdeni.

Egészen addig gondolta ezt, mígnem egyszer a hallgatók egy csoportja "megvárta" óra után...

Aztán visszavett.

Hadd utaljak a karácsony előtti postra: a vége felé találsz egy bekezdést arról, hogy a magyarban a mássalhangzók által alkotott vázat töltik meg a magánhangzók tartalommal. Érdekes módon illeszthető ez erre az esetre: megvárta–megverte.

* * *

Két ijesztő történet. Lóbelt mesélte, hogy egy évfolyamtársát megvágták, de nagyon inkorrektül, nagyon csúnya szétszívatás által. Bement a koliszobába, keze ügyébe akadt egy kés, amivel rátámadt Lóbeltre. Lóbelt erővel kellett hogy kicsavarja a kést a lány kezéből.

Hasonló eset, ugyanabból a tantárgyból: annyi a különbség, hogy a másik lány ollóval ment neki Lóbeltnek.

* * *

Részemről csak feltevés, hogy ez a sztori idevág, de megemlítem. A cigányfaj- és bűnözővédő "Nácik haza!" blogon lefutották azokat a köröket, hogy a Jobbik a hibás a novemberi pécsi lövöldözésért. Ezeket az agymenéseket inkább nem linkelem, lépjünk túl rajtuk.

Én inkább ezt a kérdést élezem: nem lehet, hogy a srácnak attól borult el az agya, hogy őt is szétszopatták az egyetemen?

* * *

Az okozatok vizsgálatánál elkerülhetetlen mumus a BME Schönherz Zoltán Kollégiuma. Amióta "pesti diák" vagyok, sajnos hallottam egy párszor azt, hogy az épület n-edik emeletéről valaki egy g-vel távozott, kétszámjegyű n mellett. Régi cikk, de érdemes belőle szemezgetni:

A fiú megbukott ugyan, mert elhasználta az utolsó vizsgaismétlési lehetőségét, de ez sokakkal előfordult már. Bepakolt az autóba, este nyolckor elbúcsúzott a kollégiumi tanárától, készült haza. Két óra múlva találtak rá az épület tövében, összezúzva. Senkitől sem kért segítséget.

Az igazgató szerint nem szerencsés, hogy a mostani képzési rendszerben a gyengén tanulók sokáig kitolhatják a pillanatot, amikor szembesülniük kell saját teljesítményükkel. A szabadabb tanulmányi rend, a halogatható vizsgák becsaphatják a diákokat. Amikor – jóval később – kiderül, hogy nem ütötték meg a mércét, az elvesztegetett évek miatt érzett önvád és a kiúttalanság érzése hirtelen rohan rájuk.

Figyelemre méltó eszmefuttatás, még ha tele is van csúsztatásokkal.

12 év távlatából nem tisztem megítélni, hogy mennyire tükrözték a srác tudását a begyűjtött elégtelenek, de visszatekintve saját tanulmányaimra, illetve arra, ahogy láttam elhullani legjobbjainkat a hosszú harc alatt (ld. a post mottóját), szükségképpen megfogalmazódnak bennem az alábbi kérdések:

Miért jutott odáig, hogy utolsó vizsgaismétlési lehetőség? Sokadszorra miért bukott meg?

"Sokakkal előfordult már" – ezek a "sokak" miért jutottak odáig?

"Senkitől sem kért segítséget" – ugyan kitől kért volna?! Láttuk, hogy ha egy tanár valakivel szemben köcsögre veszi a figurát, ott senki és semmi nem segít, legfeljebb ha a hallgató másnál vizsgázhat, vagy Uram bocsá' úgy jár a tanár, mint Elek tanár úr.

A második bekezdés maga a demagógia.

"A gyengén tanulók sokáig kitolhatják a pillanatot, amikor szembesülniük kell saját teljesítményükkel." Erre nem tudok mit mondani. Ld. a május 28-ai postot, az elmond mindent...

"A halogatható vizsgák becsaphatják a diákokat." Na persze. Én nem halogattam a vizsgáimat, hanem becsületesen elmentem a megmérettetésekre, az eredmény ismert.

Halogatható vizsgák? No igen, ha a hallgató egyáltalán eljut oda, hogy vizsga, vagyis megszerezte a gyakjegyet. Lóbelt mesélt erről könny- és dühfakasztó sztorikat, amelyekben az ő felkészítőjeként itt-ott még részes is voltam.

Még egyetlen szót hadd ragadjak ki: "önvád". Ez sem mindig igaz. Ha teszem azt Csaszi vagy Vito kergetett volna engem az öngyilkosságba, az nem önvád lett volna részemről, hanem ellenük szóló vád. A fenti sztorit is inkább az elégtelent jegyző vizsgáztató elleni vádnak érzem, mint önvádnak.

* * *

Elvonatkoztatva a vizsgáktól, két kötelező film arról, hogy mit hozhat ki az emberből ha feleslegesen és minden határon túl szemétkednek ellene: civilben az Összeomlás (Falling Down), katonai kontextusban A szikla (The Rock).

III. A másik oldal

Tudom, hogy ez a fejezet sokaknak nem lesz ínyére. Egyesek talán úgy érzik, hogy a keserűség, az egyéni frusztráció, hova tovább: kicsinyesség szól belőlem, de nem tarthatom magamban. Volt, aki az itt leírt gondolataimat egyenesen szolgalelkűségnek nevezte.

Mindig is a bögyömben voltak azok az emberek, akik a sikeres vizsgájuk után elmennek javítani. Ismét a két államvizsgámat közvetlenül megelőző időszakokra kell utalnom.

Amikor Vitónál másod UV-ztam, és benn ültem a teremben, hallom, ahogy kinn beszélgetnek az emberek. Felismertem egy hangot köztük: Balázs! És a szívemhez kaptam: Úristen, ez a vadállat Vito őt is meghúzta? (Amúgy igen nagy koponyáról van szó.) Miután Vito nagy nehezen megadta a kettest, kimentem, mondom:

– Balázs, te itt?

És elmondta, hogy a vizsgája csak hármas lett, jött javítani.

– Úgy tökön rúglak, hogy a golyóidat kiköpöd!!! – ordítottam neki.

Én abban az állapotban voltam még egy pár perccel azelőtt, hogy az ördögnek eladtam volna a lelkemet egy kettesért, ő meg...

Nem sokáig oltogattam Balázst, inkább mentem beíratni a hőn áhított abszolutóriumot, utána tanulás a másnapi államvizsgára.

Amikor meg Csaszi szórakozott velem (ld. május 28.), hallom (BME-hallgató) öcsémtől, hogy ismer olyat, aki el akar menni javítani, mert négyest kapott. Inkább nem írom le részletesen, miket gondoltam akkor az illetőről... Az jutott eszembe, hogy az ilyen ember szerezzen egy pisztolyt, álljon fel egy tetszőlegesen választott híd korlátjára, és lője magát a Dunába.

Mellékszál a történetben, de megemlítem. A Szabadság hidat képzeltem magam elé, ahogy annak zöld korlátján egyensúlyozva a szóban forgó droid előhúzza a stukkert, cél a saját fej, tűz, majd mint hulló kő, zuhan alá, végül csobb. Két év távlatából összerezzenve gondolom azt, hogy ennek a hídnak valami negatív kisugárzása van, hiszen egyrészt idén is történt már ott öngyilkosság, másrészt Móricz Zsigmond is ezen a hídon (akkor még Ferenc József híd) talált rá az öngyilkosságra készülő lányra, akiről később Árvácska figuráját mintázta.

Én akkor megfogadtam, hogy ha arra kerül majd sor, alapvetően úgy fogok vizsgáztatni, mint analízis előadóm; de amint valaki úgy jön hozzám oda, hogy nem fogadja el a jegyet, és javítani akar, azzal szemben Csaszira veszem a figurát (ld. megint csak május 28). Ez ugye nem zárja ki az ötöst sem, de megfingatásra kerül az illető... (Pl. a december 11-ei postban említett egyik ötös így született.)

Lóbelt erre azt mondta, nála az ilyeneknek ez lenne a beugró kérdés:

– Dékánid megvan még?

Nem ragozom tovább, rosszmájúság ide vagy oda, akiket ebben a fejezetben ostorozok, azoknak azt kívánom, hogy éljék át azt, amit én 2008 júniusában, amikor is borotvaélen táncolt az, hogy államvizsgázni megyek-e, vagy kivágnak az egyetemről (sokadszori tárgyfelvétel, sokadszori vizsga miatt), ezzel romba döntve a megelőző 3 év (gy. k.: az egyetemi kiegészítő) munkáját.

Ha magamba tekintek, két dolgot említhetek meg.

1. Nekem is volt már olyan, hogy meg ugyan nem buktam, de úgy éreztem, rosszabb jegyet kaptam annál, mint amit megérdemeltem. Öt percnél tovább nem füstölögtem rajta, hanem elkönyveltem, hogy kész, megvan, arccal a következő vizsga felé.

2. Amikor 2008. június 18-án megbuktam Csaszinál, egy pár embernek megírtam SMS-ben hogy nem nyert. Egyik lány, aki azzal biztatott még előző este, hogy lesz ez 3-as is, azt gondolta, hogy a "nem nyert" az ő tippjére vonatkozik, vagyis hogy csak kettest kaptam, nem 3-ast. Erre nekiszegeztem a költői kérdést:

– Nem gondolod, hogy egy akasztófára való szarházi köcsög lennék, ha a kettesre azt mondanám, hogy nem nyert?!

Van egy nyugalmazott mat-fiz tanár rokonunk. Már akkor 70 fölött járt, mikor II. éves egyetemista voltam. Ő akkor, túl a 70-en is azt vallotta:

– A kettes, az a jegy; a többi az csak cifraság.

IV. Egyebek

Mikor II. éves egyetemista voltam, egyik srác a koliban azt mondta, ő meg tudja érteni az érzelemből osztályzó tanárokat, mert lehet, hogy reggel ráléptek a lábára a villamoson, így adja ki a gőzt.

Mikor ezt mondta, egy pillanatra köpni-nyelni nem tudtam. Megértés? Ez az érvelés két ponton is bukik, mindkettőn külön-külön iszonyat nagyot:

1. nem én léptem a lábára, tehát ne énrajtam álljon bosszút!
2. Ha mégis, azért a kettőt ne arányítsuk egymáshoz: ha ráléptek a lábára, lehet, hogy most még fáj, de estére elmúlik. De ha valakivel kiszúr vizsgán, vagy szemétül javítja ki a zh-ját, akár az egész életét megpecsételheti.

Az már csak "bonus track", hogy ha teszem azt Algebra vizsgáról van szó, akkor ne húzzon meg olyanért, ami esetleg "Társadalmi érintkezések", vagy "Tánclépések" tantárgyban lenne mérvadó...

Megértés? Akkor most legyünk mindenkivel megértőek, akivel kiszúrtak, és másokon áll bosszút? Mert ennek egyébként az a folytatása, hogy ha teszem azt valamelyik lány felindultságában leszúrta volna Lóbeltet (ld. II. fejezet), nézzük el neki, mert szegénynek épp megpecsételték a sorsát, ezért nem volt jó kedve...

Megjegyzem, ha akár a késes, akár az ollós esetben megtörtént volna a "consummatum", a bíróság talán megállapította volna a kóros elmeállapotot, mint büntethetőséget kizáró okot. De ha a tettes, aki ez esetben önmaga is áldozat, meg is ússza a szabveszt, ki vállalja a felelősséget az elmeállapot kórossá válásáért? Ki vállalja a felelősséget két életért (egy véget ért, és egy derékba tört életért)?

Legyünk megértőek? Ha esetleg tényleg az volt a pécsi lövöldözés előzménye, amit feltételeztem (ld. szintén a II. fejezetet), akkor legyünk megértőek a társaira tüzet nyitó hallgatóval szemben?

Legyünk megértőek? Legyünk! De akkor legyenek az e postban pellengérezett tanárok is megértőek, ha esetleg visszanyal a fagyi...

Írásbeli számonkérések során gyakori a random osztályozó tanárok bizonyítványának magyarázására, hogy sok a hallgató, nem tudja lelkiismeretesen átböngészni, stb.

Hát nem. Nincs megértés!

Akkor mire kapja a fizetését? Vagy ha tényleg annyira sok a hallgató, hogy nem bírja egyedül, akkor vonjon be valaki(ke)t a tanszékről a munkába.

Ha meg nem, akkor cserébe vegye tudomásul, hogy esetleg a pórul járt hallgatók a téglafal között és őközötte random választanak, hogy kibe rúgjanak bele, és a választás őrá esett...

Az e postban ostorozott tanárok közül a fiatalabbakat szokták azzal mentegetni, hogy a saját, nem is oly régi sérelmeik...

Nos kérem alássan, Őrszázadnál azt az indíttatást kaptam szakaszparancsnokomtól, hogy a felülről kapott szopatást nem feltétlen kell továbbadni lefelé. Szerintem eddig még ezt egész jól megtartottam.

Tudom, hogy az egyetem nem középiskola, de érdemes eljátszani ezzel a gondolattal is. Egyetemen nem voltak jó átlagaim, juttatásképes féléveimből kettő ért ösztöndíjat. Ezt nálam lehet magyarázni azzal, hogy általános és középiskolában sem voltam jó tanuló, gyakran ment az átlagom 4 egész alá.

De most azt mondja meg nekem valaki, hogy akik 4,5 fölötti, olykor 5 egészes átlagokkal tolták 12. osztályig, azokkal hogy a túróba fordulhat elő, hogy egyetemen a kettesért vívják az élet-halál harcot? Pláne, hogy az érettségiig az ember minden szutykot összetanul, egyetemen meg – elvileg – már csak a szakmájának megfelelőt...

Élet-halál harcot vívnak – vagy ahogy Lóbelt fogalmazta meg az általa látottakat: "zokogva, colstokként csúsznak össze a folyosón".

Kedves Olvasóm, lehet, hogy a mai post megütközésedre szolgált; lehet, hogy megütköztél azon, hogy bűncselekményekhez, sőt: bűnhalmazatokhoz tapsolok. Igen, tudom azt, hogy 1944 előtt ezzel magam is bűncselekményt (bűn feldicsérése) valósítottam volna meg.

Bűncselekmények, bűnhalmazatok – a pozitív jog szerint! Igen, ahogy egymás mellé tettem a természetjogot és a pozitív jogot, valóban nagyot szikrázott.

Ha megütköztél, kedves Olvasóm, akkor Tied a pálya: kommentben vázold fel légy szíves, hogy a köcsögködő tanárokkal szemben mi lenne a pozitív jognak is megfelelő ellenlépés.

(A hozzászóláshoz be kell jelentkezni. Ha még nincs buzz.hu accountod, regisztráció itt.)