« Megdőlő papírformák   Egyenruházati Droidzóna »

Az új szlovák kormány

Megalakult az a kormány, amely Szlovákiát átvezeti majd a felnőttkorba (idén szilveszterkor).


Pörgessünk vissza 2006-ig. Akkor nekem azt mondták a felvidéki rokonok, hogy Fico azért éppen Slotát választotta maga mellé koalíciós partnernek, mert bárki más mellett ő csak papucs lenne.

Idén már ez sem vált be: a "vörös róka" ugyan megnyerte a választást, de kénytelen ellenzékbe vonulni.

Meglepetésemre nem Dzurinda lett a miniszterelnök, hanem a szlovákiai Heti Hetes (Sedem s r.o.) néhai sztárjának özvegye, az az Iveta Radičová, aki tavaly ringbe szállt a köztársasági elnöki székért Ivan Gašparovičcsal, de a horvát származású politikus megőrizte pozícióját.

Vannak, akik attól tartanak, hogy gyengekezű politikus, és esetleg tényleg bekövetkezhet az, ami Ficónál fenyegetett arra aza esetre, ha nem Slotát választja partnerül 2006-ban.

Az is nagy meglepetés volt számomra, hogy a hímivarsejtekkel kampányoló párt, a Szabadság és Szolidaritás (Sloboda a Solidarita) a III. helyre futott be. A kis "getsyk". :)

Sajnos beérett a bugári vetés is: a 4,33%-os eredménnyel az MKP kiesett a parlamentből. Azt tudom, hogy Bugár népszerű politikus, még a slotisták körében is. Borítékolom, hogy 2006-ban még volt olyan szlovák, aki az MKP-ra szavazott Bugár személye miatt; ezeket az embereket egyetlen tollvonással elvesztette az MKP, és megnyerte a Híd, ezzel forgácsolva a felvidéki magyarságot.

Az igazsághoz persze hozzátartozik az az ímmel-ámmal lefolytatott kampány is, amit Csákyék csináltak: több ottani rokonom azért bírálta őket, mert csak az ország nyugati harmadán kampányoltak, pedig nem olyan nagy területű országról van szó.

Sajnos bejutott az SNS is. Ezt inkább nem kommentálom. :(

Azonban az SNS-t megelőzte a KDH. Előző elnökéről, Pavol Hrušovskýról nagyon lesújtó véleménnyel volt egy rokonom: "Rosszabb mint a Slota; a Slota legalább színt vall, a Hrušovský meg hátba támad".

Én mindenesetre azt remélem, hogy enyhül a nyomás a felvidéki magyarságon.

Kapcsolódó anyagok:

  • Az új kormány >>
  • Post Szlovákia születéséről >>
  • Bírálatom a szlovákokról >>
  • Szlovákia a VB-n >>

 

Még nincsenek kommentek.

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez.

Bemutatkozás

Megmondom/leírom a frankót. Tudom, hogy ez nem mindenkinek fog tetszeni, de az igazság az sajnos már csak olyan jószág, ami néha egyeseknek fáj.

Utolsó kommentek

  • Még nincsenek kommentek.

Egyéb