« Az új szlovák kormány   Fegyvert vizsgára! II. »

Egyenruházati Droidzóna

Sok éve annak, hogy utoljára találkoztam rendőrtiszt ismerősömmel. Akkor azt mondtam neki:

– Egyre újabb egyenruhákat találnak ki nektek.

– És egyre rosszabbakat – így az ő válasza.


Állítólag 2002-ben azért vették le tőlük a tányérsapkát, mert leesik a rendőr fejéről, ha fut a bűnöző után. Helyette lett nyárra amerikai baseballsapka, télre orosz usánka.

Nem ám csináltattak volna (hasonlóan a honvédséghez) téli és nyári Bocskai-sapkát, hogy akkor már magyaros is legyen, nem.

Eltelt 8 év, vissza a gyökerekhez – vagy inkább gyökérséghez? Most megint tányérsapka a viselet.

Na de! A régi nyári sapkák fehérek voltak, s a tetejük lyukacsos anyagból készült, vagyis világos színű, jól szellőző. Ezzel szemben a maiak sötétkékek, és blikkre nem úgy tűnik, mintha valami marha jól szellőző anyag lenne.

Amikor a rendőrség rendszeresítette a láthatósági mellényeket, a köznyelv elnevezte kukás mellénynek. Ennek elvileg az lenne a szerepe, hogy jobb legyen a láthatóság.

Egy rendőr elmondta nekem, hogy ők lepróbálták: este, villogó kék fényben a neonzöld mellény semmit sem javít a láthatóságon.

Na de sebaj, lettek új mellények. Igaz, hogy angolul sok, magyarul meg csak 2 példányban van kiírva, hogy milyen testület, de...

Folytatás itt.

Még nincsenek kommentek.

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez.

Bemutatkozás

Megmondom/leírom a frankót. Tudom, hogy ez nem mindenkinek fog tetszeni, de az igazság az sajnos már csak olyan jószág, ami néha egyeseknek fáj.

Utolsó kommentek

  • Még nincsenek kommentek.

Egyéb